1Jn 3,1–6

• Isten különös szeretete a hívők iránt. A világot úgy szerette, hogy egyszülött Fiát adta. Adott a lehetőség mindenkinek, hogy higgyen benne. Aki hisz, annak azt mutatja meg, hogy Isten gyermeke („Lássátok…”). Mit jelent ez?

  • Aki a világban „valakinek a valakije”, annak ez sikereket, előmenetelt biztosít: kivételezett, elnézik a hibáit, gazdag lesz stb. – Aki Istennek a gyermeke, az Jézus nevében kérheti saját Atyját, és Ő megteszi azt (Jn 14,13–14), ha az Ő akarata szerint kérjük (1Jn 5,14). Az Ő akarata nem az evilági siker, nem (pl.) a látható, „megfogható” biztonság, nyugalom, egészség. Nem biztos, hogy jó az, amit annak gondolok, pl. valaki gyógyuljon meg. De biztosan jó, és Istennek dicsőséget hoz, ha valaki megtér; ha egy hívő meglátja, mi a feladata, ha elhagy valamilyen bűnt, megszűnik a saját feje után járni; ha egy szolgálatnak gyümölcse van (de nem feltétlenül az én számomra látható).

  • Isten gyermekeinek sokszor van részük (másokénál nagyobb) szenvedésekben (szegénység, üldöztetés, nyomorúságok). Ezek nekünk próbák, Isten nevelése arra, hogy egyedül Benne bízzunk, csak azt várjuk, amit Ő megígért, de azt teljes bizonyossággal. A világ számára bizonyság: „mégis megmaradnak, és nem saját erőből”. Ezért tértek meg a mártírok halálát látva mások is. – Azért nem térnek meg körülöttünk mások, mert nem vagyunk mártírok (tanúk). Azzal, ahogy élünk, kellene tanúskodnunk róla: megbocsátással, tűréssel, a magam háttérben maradásával; és azzal, hogy szólunk róla (mert ha így élünk, akkor megkérdeznek).

• „A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt” – és amíg valaki meg nem ismeri Jézus Krisztust, addig minket sem fog megérteni (ha valóban Őróla tanúskodik az életünk). Ha mégis megért valamit, akkor az taszítani fogja. Pl. ezért gyötri egy hitetlen főnök vagy családtag a hívőt. Ha a hitetlen keresztyénnek tartja magát (formális egyház!), akkor még inkább bosszantja („mit gondolsz, csak te vagy a keresztyén?”).

• Isten gyermekei növekednek; haladnak azon az úton, amelyen Isten elindította őket. Még nem értek a végére: „még nem lett nyilvánvaló, mivé leszünk; de tudjuk…”. Le akarják téríteni őket az útról, ezért az egész úton harcolnak. „Úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág…”.

  • Az út vége: „hasonlóvá leszünk hozzá; meg fogjuk látni, amint van”. Akarok-e olyan lenni, mint Ő, ez-e a legfontosabb? Ha fontosabb valami más, akkor azt fogom követni, letérek az útról. Ha valóban az a legfontosabb, hogy Őhozzá hasonló legyek, akkor „megtisztítom magam”.

  • A kezdet: „Teremts bennem tiszta szívet…”; „Ti már tiszták vagytok az ige által…”.

  • A folytatás: „megtisztítja magát, ahogyan Ő is tiszta”. Ehhez látnom, néznem kell, meg kell ismernem az Ő tisztaságát, és Istentől kell kérnem, hogy meglássam, milyen bűnök vannak még az életemben, mitől kell megtisztítanom magam.

  • Hogyan tisztítom meg magam? „Ő azért jött, hogy a mi bűneinket elvegye” (az egyes bűnöket). Akarom-e, hogy elvegye, vagy még dédelgetni akarom az adott bűnt? Ő szenvedett az én bűneimtől; ne szeressem azokat!

• „Aki Őbenne marad, egy sem vétkezik”: nincs benne „folyamatosan” a bűn, nem jellemzi. A kis bűnt sem tűri meg. Nem bűntelen, kegyelemre szorul és harcol a bűn ellen egész (földi) életében. Aki nem teszi ezt, azon a bűn fog uralkodni – „de te uralkodjál rajta”: ebben a Szentlélek segíti, ha enged neki.